10 nap alatt gyalog a Balaton körül

Balaton Camino BESZTOF

2017. március 06. - hátmiértisne

Összeszedtük azokat a dolgokat, amiket a legeslegjobban szerettünk a 10 nap alatt, ehetőt, ihatót, megnézhetőt, felvehetőt. Meg persze azokat is, amik egyáltalán nem úgy működtek, mint ahogy elképzeltük.

238_malagarden_resize.jpg

  • Legérdekesebb házigazda: Ákos a Fészekben Zánkán
  • Legjobb piknik ebéd: Szabó Miki lakókocsijában rántottázni és forralt borozni

ni7a4265_resize_1.jpg

  • Legszuperebb fürdőszoba díj: BL Yacht Klub, megtalált kád, pont jókor, jó időben
  • Legzavaróbb körülmény: a táska cipelése, ami a laptop miatt nagyon nehéz volt
  • Legjobb szendvics: Balatonmáriafürdő, Faluház, házi kolbászok

dsc_0309.jpg

img_9941.JPG

  • Legjobb pihenés a fáradt lábainkban: finn szauna, gőz, jacuzzi és úszómedence a Bonvinoban 
  • Legkényelmesebb ágy: Zenit Hotelben Vonyarcvashegyen
  • Legotthonosabb szállás: Villa Múzsa Balatonfüred
  • Leginkább lokálpatrióta házigazda: Tamás Fonyódon

img_20170223_104015_145_1.jpg

  • Legkedvesebb fogadtatás: Balatonlelle és Zánka polgármestere megosztva <3
  • Legcsodásabb balatoni meglepetések megosztott listája: Balaton torta és lézervágott kirakó

balatoncamino_torta.PNG

img_5966.JPG

  • Legnagyobb tévedés: a hit, hogy télen ki tudod öblíteni a cuccaid, és majd megszáradnak a radiátoron. A legtöbb szálláson ugyanis nincs radiátor, hanem hűtő-fűtő klíma oldja meg a fűtést. Valamint: az, hogy túracipőben kell végigjárni aszfalton a Balaton-kört, most már csak futócipőben indulnánk neki.
  • Legnagyobb mondás: "Sokat túrázunk, napi 20 kilométer meg se fog kottyanni" és „Jól esne egy séta”
  • Tök felesleges dolgok, amik a kocsiban maradtak: JBL hangfal, sok nadrág, sok pulcsi, sok csoki (nem bírtunk ennyit megenni), borok (nem bírtuk cipelni)
  • Legjobb nem várt dolog: néha nem volt térerő a déli parton :)

img_20170223_103549_087.jpg

 

"És akkor most tényleg hazamegyünk?" - 10. nap

10 nappal és 209 kilométerrel később visszaértünk Balatonföldvárra, megölelgettük egymást a jeges szélben, bepattantunk a kocsiba, és hazajöttünk Budapestre. Ezzel vége a 10 napos kalandunknak, de még a naagy összefoglaló elmélkedésünk előtt, pár szó az utolsó napról.

utolsonap.jpg

Szitáló eső, de a frizura még tart. Ma behisztiztem, tipikusan a cél előtt 1 kilométerrel. Eleredt az eső, minden szürke volt, de ebben is inkább maradtam volna, mint hogy vége legyen. Aztán elősejlett a torony és már tudtam, hogy megérkezünk.
Van egy tényező, amiről még nem esett szó: a családtagok, barátok segítségével menedzselt support-autó, a 10. nap végére pillepalack-szennyes-cipő temetővé vált Zöld-Villám. Szóval ott állt, a földvári Mol kúton hűségesen és rendkívül mocskosan. Holnap kap egy ajándék mosást. // Dóri

Balatonszárszón végig nyitott szemmel jártam – bár ez máshol sem volt nagyon másként – , szerettem volna megtalálni a tábort, ahova jártunk gyerekkoromban. Emlékeztem, hogy a mellette lévő faházak sárgák, de azért 20 év alatt csak átfestették őket. Hát nem. Ott voltak az okkersárga házak és mellettük az én táborom focipályával a közepén, tanári házakkal a menza mellett. Futni kezdtem a tábor felé tiszta örömből, és ha meg lehetne ölelni egy faházat, megtettem volna. Minden kisebb volt ugyan, én meg nagyobbra nőttem, de örülök, hogy a 10. napunkon volt még egy ilyen szuper élményem.

Ebben a táborban volt először barátom, aki a kezem fogta és fagyizott velem, és most itt jártunk a barátaimmal, akikkel szorítottuk egymás kezét, nevettünk sokat, ügyesen körbeadtuk a súlyokat és együtt körbeléptük ezt a nagy tavat. // Anna

utso2.jpg

utso.jpg

Már tegnap nevetgéltünk azon, hogy hú már ki van írva Szántód, ráadásul tök közel van, sőt az a nagyon közel már Földvár után van - és akkor ma reggel összeraktuk, hogy 14 km még, és TÉNYLEG körbeérünk. Az utolsó napunkra olyan szuper drámai mélyzöld és kék színek lettek a Balatonon, ami már tényleg túlzásnak tűnt, de aztán ellenpontnak megérkezett a szél és az eső is. Persze ekkorra már hősnőként meneteltünk, jöhetett volna bármi - és már csak jó dolgok jöttek. Először a Kistücsök, aztán a kalandunk során már harmadszor becsatlakozó Hugi, aki csomagtartóból előnyíló palacsintás-pezsgős fogadással készült nekünk a 7-es út mentén. Tanulságok nem lesznek ma már, csak ledobott cipők és nagy öröm: kösz lábak, hogy ilyen szépen körbehoztatok! // Judit

utso1.jpg

utso3.jpg

16996265_1924750241077237_1634028305726113224_n.jpg

"Messze vagyunk még?" / 9. nap

A kilencedik napé volt a legrövidebb táv, de azért ma is léptünk több mint 22.000-t. Holnap meglesz a 300.000 lépés, ami azért elég jól hangzik, de leírni is hosszú, hát még legyalogolni.

haladasvege.jpg

Amikor tegnap azt hittük, hogy az északi partra néző panoráma már nem fokozható, akkor fonyódi házigazdánkkal megnéztünk a Szaplonczay sétányt. Szóval lehetett fokozni még a kilátást. Tamás ráadásul egy igaz lokálpatrióta, aki évszámokkal és izgalmas részletekkel megspékelve vezetett minket körbe Fonyódon. Azt mondja, szerencsésnek tartja magát, hogy itt nőhetett fel. Hát ezt teljesen megértem.

img_20170223_103549_087.jpg

Balatonlellén vártak minket, de úgy igazán. Meglepetésekkel, izgalmas vacsorával, őszinte érdeklődéssel. Nagyon jó itt, és furcsa is, hiszen ma van a Balaton Camino utolsó éjszakája, és egyre több kérdés merül fel bennem amiatt, hogy holnap este már a fővárosban leszek. Például felébredek-e majd, hogy nincsenek a szobában velem a lányok? Vajon fizikailag elfáradok-e egy sima hétköznapon vagy bele kell kezdenem a triatlon bizniszbe? És ezentúl majd minden utcatáblát elolvasok?

img_6114.JPG

Sokszor és sok helyen aludtunk, egy ágyban, külön szobában, kanapén, melegben, korán és igazán későn. Ha felébredtem éjjelente, mindig tudtam, hogy hol vagyok: megvolt a fejemben, hogy hol van a villanykapcsoló, hogy jutok el az ágytól az asztal mellett a csapig. Érdekes ez, mert még otthon is néha kell pár pillanat, hogy elgondolkozzam éjszaka, hogy merre vagyok az ajtótól, melyik oldalon szállok majd le az ágyról. Most minden egyértelmű volt, ahogy az is, hogy mi végigmegyünk ezen a 10 napon, gyalog a Balaton körül. 1 nap van még, csak lelépjük már. // Anna

3.jpg

Szépen átaludtam a tegnapi beszámolót, ezért csak széljegyzetként kerüljön ide, hogy mindbe beleszerettem valamiért, Siófoktól Berényig, de a legesleginkább most Balatonfenyvesen szeretnék nyaralót. Távolról sem ésszerű, hiszen ennél egy település sem esik tőlünk távolabb, de lássuk be, itt vannak a legjobban súgó és legillatosabb fenyők, és még válogathatnék is a Kedves, Mária, Ruttoria nevű villák és lakok között. Nyilván a Kedvest szeretném.
Ma sokszor megálltunk pihenni. Nem így terveztük, de ha már így lett ezen a jutalomjáték rövidségű napon, sokszor leheveredtünk, hátizsákkal a fejem alatt memorizáltam a szembe-hegyeket. Jó ez így a végére, nemcsak menni, de megállni is, és ahogy mondani szokás, az is jó a déli partban, hogy onnan látszik az északi.
1.jpg
És a sok minden, amit kaptunk ma is? Már túlcsordulok az örömtől, fejben visszapörgetem állandóan, a kocsival fékező bácsiktól a legjobb arc lokálpatriótákon át a legcsodásabb balatonlellei fogadtatásig: köszi, köszi, köszi. <3 // Judit

"Van mit innotok este?" - fékez le mellettünk Konyári Dani, nem sokkal azután, hogy beérünk Lellére, és kicsit meglepődök, mert épp azon gondolkoztam, hogy, hát közel van a pincészet, de két lábon azért mégiscsak reménytelen. Az egész nap ilyen, találkozós. A nénivel, aki sétálás közben ránk köszön, hogy már éppen azon gondolkodott, mikor futunk be Lellére. A srácokkal, akik a kerítés mögül kiabálnak ki, mennyi van még hátra. Hát nincs sok, pontosan egy nap. Fura, mert hamar elment, és fura, mert olyan, mintha ezer éve itt lennénk.

A napok is így mennek el. Sosem gondoltam volna, hogy képes vagyok huzamosabb ideig 6,5 óra alvással életben maradni, ugyanennyit dolgozni, és mellette 20-25 kilométert gyalogolni. Pedig mostanra kezd ez is beállni, megvan a napi rutinunk, összeszokott fogaskerekek vagyunk, kár, hogy a térdem is olyan, mintha vasból lenne. Nélkülük - enélkül a kettő nélkül, akik itt nyomogatják a laptopjukat mellettem - tuti nem indulnék minden nap tovább. Ma rövidebb napunk volt, reggel tudtunk kilátózni, többször megállni, leülni, dolgozni a fűben, közben pedig hálát rebegni a mobilnetnek, ami mindezt lehetővé teszi.

És most bontunk egy bort. Konyárit, vagy Bujdosót, amit a Yacht Klubban kaptunk fogadtatásul. Egészségetekre! // Dóri

 

A Végtelen Települések Útja / 8. nap

A poszt, amiből kiderül, mivel ütközik a máriafürdői ulti-bajnokság időpontja, melyek a Balaton legvégtelenebb települései, hol látott Anna vízbe zuhanó kisrepülőt, és hogy Gaudi öröksége Fonyódon él tovább. Bizony, a végén képgaléria is van!

picmonkey_collage-3_2.jpg

"Gratulálok hölgyeim, láttam Önöket az újságban" - könyökölt ki a bácsi reggel a kocsiból, amikor Balatonberényből elindultunk A Végtelen Települések Útjára. A Balaton délnyugati partján egy időhurokba kerültünk, olyanba, ahol akármennyit is mutat a lépésszámláló, sehogy nem jön el a falu vége, és ahol 2 órán át gyalogolunk Balatonmáriafürdőn a Faluházig. Mármint a település egyik végétől a másikig, 2 órát, a Faluház nagyon aranyos vezetőjével, aki házi sonkát és kolbászt zsonglőrködött össze nekünk telefonon, mire megérkeztünk. A Faluházban aztán az egykor isteni teleházas megfejtés miatt hasíthattunk az interneten, miközben házigazdánk betette a máriafürdői összejövetelek egyik kedvencét, a Balaton-playlistet. "Nyár van és semmi baj" - kúszott be a fülünkbe, a kávé pedig a testünkbe, de a napnak még nem volt vége. Búcsút vettünk Máriafürdőtől, és kicsit sajnáljuk, hogy már nem tudjuk meg, hányan lesznek végül a hétvégi ulti-bajnokságon, ami sajnos éppen ütközik a horgász egyesület gyűlésével. Igen, egyre nehezebben tudjuk elképzelni azt a bizonyos négyeshatost, ultizni viszont lehet, hogy megtanulunk.

Utána még következett a végeláthatatlan Alsó-Bélatelep, az utánozhatatlanul hosszú Bélatelep, egy naplemente, majd bekanyarodtunk Fonyódra, annak is a legfurább utcájába, ahol az út bal és jobb oldalán is voltak páros és páratlan számok - "Ez az egyetlen ilyen utca, mert a házak egyik része egy másik utcából nyílik" - tudtuk meg. Értjük, de huszoniksz kilométer után sem a házszámokkal, sem a hosszú utcákkal nem vagyunk olyan elnézőek. Még szerencse, hogy az út végén egy cserépkályha és egy pálinka várt. Ez az a nap lesz, amikor hamar elalszunk. // Dóri

img_0037.JPG

Naplemente Bélatelepnél

Két éve Balatonberénybe bicajoztunk át, akkor jártam utoljára a déli parton. Itt pihegtünk a durva nyári hőségben a strandon, amikor egy vitorlásrepülő zuhant a Balatonba. Ahol mi lábat lógattunk, pont oda, a berényi strandra húzták ki fürdőruhás férfiak és túl lelkes gyerekek a repülőt – persze a már szerencsésen kimentett utasai nélkül. A hangra emlékszem nagyon, ahogy csattant és arra a szürreális képre, ahogy a Balaton vízéből kitolnak fecskés és bermudás pasik egy repcsit.

Azért annál jobb kedvűen indultam el reggel berényi szállásunkról, mint amilyen a pilóta kedve lehetett 2015-ben, de főleg ágyban fekvésre, olvasásra, filmezésre vágytam. Aztán belejöttek a lábaim a lépegetésbe, és a ma is tapasztalt kedvesség áradattól, amiről Dóri írt már, el is tűnt a fáradtság. A kolbászt, lilahagymát, sós finomságokat is csak kívánni kellett, és pár órával később már iszonyú jót falatoztunk belőlük. Azt hiszem, így jobban megy minden, kedvességgel körülvéve.

És hogy mennyire sok helyen jártunk már a lábainknak és a sok kedvességnek köszönhetően, azt matricás gifünk is jól mutatja szerintem. // Anna

Judit már elaludt, úgyhogy mi szeretetből hagyjuk őt most pihenni. Pontosan tudjuk, hogy milyen fáradt. <3

 

 

Bedőltünk a kanyarban / 7. nap

Elég sokat gyalogoltunk eddig a kanyarig, ahol ma Keszthely felől újra a déli partra kerültünk. Mondhatnánk, hogy hipp-hopp, de nem lenne igaz: egy hete vagyunk úton, és ma is leléptük a magunkét.
7naphaladas.jpg

Az elmúlt napokban sokat beszélgettünk arról, hogyan érnek körbe az ismeretségek, így amikor a keszthelyi kikötőbe – ahol Bezerics Dani pontyot füstölt nekünk a parton – belépett egyik Annával közös volt lakótársunk, már meg sem lepődtünk. Vajas buci, pillanatig fokhagymában megforgatott spenót, órákig füstölődő hal – Dani ilyen szavakat használt a figyelemfelkeltéshez, mi pedig végre ettünk balatoni halat, a Balaton mellett ülve. És még az sem vette el a kedvünket, hogy a napok óta belengetett eső szépen lassan elkezdett cseperegni. Reméljük, ezzel kapcsolatban ennyiben maradtunk. // Dóri
img_0004.JPG

Az van, hogy folyton enni tudnék. Nem kicsit és nem is lányos dolgokat, hanem kolbászt, lilahagymát, forró leveseket, sok kenyeret, sós nagy húsokat. Az El Caminót megjárt fiú, akivel ma összefutottunk, azt mondta, hogy ő is úgy volt vele, hogy az igazából mindegy, hogy hol alszol, mert csak azon jár az eszed, hogy hol eszel. Eddig se volt gond az étvágyammal, de most már, ha leülünk enni, nemcsak az övem kapcsolom ki, hanem a nadrágot is kigombolom előre.

Itt van helyem, és nem kell úgy lavírozni, mint egy nagyvárosban. Amikor eleredt az eső, beültünk Keszthelyen melegedni, a bent lévő 3 fős kocsmaközönség egy metál fesztivál zajának tűnt, a táskámmal is felakadtam az ajtóban, mint aki nem érzi a saját kontúrjait. Most elég nehéz elképzelnem, hogy nemsokára a 4-6 villamoson állok majd újra a tömegben. // Anna

6e467574-2dc3-4a36-9e3d-e76e7d04657b.jpg

img_5966.JPG

Az eddigi leghosszabb legrövidebb út idáig a Balatonberénybe vezető kis pár kilométeres kanyar lehetett: végtelennek tűnt, és kissé kipukkadt a végére bizakodásom sebezhetetlennek hitt léghajója. Behisztiztem. Pedig ma megint olyan mókás és kedves dolgok történtek velünk, amiket mások hosszú forgatókönyvírás során izzadnak csak össze: Andrea egy ő-rü-le-te-sen menő Balaton kirakós játékkal és más meghatóan csodás kincsekkel lepett meg bennünket Keszthelyen, amihez meleg teát és házi aszalt szilvát is hozott, Balatonberényben meg egy igazi El Caminós fiú toppant elénk a sötétben. És ekkor már régesrég túl voltunk a Dani-féle pulled pontyon! 

Én most megyek és megkérem az Annát, hogy tartson motivációs beszédet a kislábujjaimnak, nektek meg itt hagyom a kedvenc Balaton Hotelem hátulját. Ha nyerünk a lottón, rendberakjuk, úgyhogy szurkoljatok! // Judit

img_5957.JPG

img_9990.JPG

dsc_0278.JPG

img_0003.JPG

dsc_0283.JPG

Folyékony Badacsony

Balatonon balatoni borokat iszik az ember, de Badacsonyban, ha teheti, csak badacsonyiakat. Nincsenek rá adataink, de majdnem biztos, hogy a Római út mentén a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó pincék száma a Balaton körül, mi pedig, ha nem is az összeset, de elkezdtünk kóstolgatni. A Tóth testvérek a Badacsonyi Borvidék borait szedték egy csokorba nekünk, kedvünkre való sor volt. Csak annyit mondunk: Kéknyelű.
A borokhoz a jegyzeteketTóth Ádám (Pláne Borterasz) írta. 
Dóri kedvence: Zöldveltelini, Kéknyelű, Budai Zöld. Ezek a mostani kedvencek a Furmint mellett, még télen is, nem érdekel, hogy "hidegben vörösbort", és a többi. A Váli Kéknyelű alap kedvenc, a Csendes Dűlő szintén, de kifejezetten imádtam a Bakatort is. 
Judit kedvence: A Bakator már akkor tetszett, amikor Ádám még csak mesélt róla. Már-már elfeledett magyar fajta, és "hisztis" típus, csakúgy, mint a kéknyelűvel, sok baj van vele. Nekem való. Házi címkeversenyünkön a Fata Pince fekete-fehér-türkiz-arany címkéjének és a Csendes Dűlő mesés, vitorlás minimáljának jár a taps, ez utóbbi a borsorban is nagy kedvenc volt: érthető és nagyon szerethető.

Anna kedvence: Nekem a Málik Pince 2013 Kéknyelűje vitte el a karon felborzolódott szőrszálak díját. Az Ujvári Pincészet üvegét elég sokáig tudnám nézegetni csodás formája miatt, az pedig, hogy a polcokon a Fata Pince Camino bora is várt ránk, nem lehetett véletlen.
img_9941.JPG
Ujvári Olaszrizling 2015
Ujvári Vivien tapolcai származású fiatal borász. Tokajban dolgozik, igen magas pozícióban, de van egy családi területük a Szent György-hegy raposkai oldalán. Onnan készítette el az első, saját nevén forgalomba hozott borát, ezt az Olaszrizlinget. Olyan hatása van, mintha reduktív, minden ponton ellenőrzött technológiával hozta volna létre, de ennek pont az ellenkezője igaz. Spontán erjesztés, egy öreg, 56 éves hordóban. Ennek ellenére nagyon elegáns, gyümölcsös tétel.
 
Málik Bakator 2014
A Bakator egy unikális fajta. A filoxéra-vész idején kihalt és nem került újratelepítésre. Elsőnek Szeremley Huba hozta vissza az Érmelléki Borvidékről, majd pár évvel később Málik Zoltán egy saját maga által kiválasztott klónt ugyaninnen. Nehezen termő fajta, nagyjából ugyanaz igaz rá, mint a Kéknyelűre. Jelenleg 3,5 Ha található belőle a borvidéken. A Szent György Borrend zászlós bora, igazi kuriózum.
 
Fata Pince Camino 2014, Olaszrizling - Kéknyelű házasítás
Régi, nagy családi pince, de új design és tulajdonképpen friss kilépés a piacra. Új logo, új design, régi, tradicionális családi pince. Mély, szép bor. 
 
Váli Birtok Kéknyelű 2015
Viszonylag friss bor, kicsit ellentmond annak a tételnek, miszerint fiatal korában nem szerencsés kihozni a Kéknyelűt, mert érlelés után sokkal többet mutat. A Váli Birtok Kéknyelű alap tétel, ha a fajta szóbakerül, igazi közönségkedvenc.
 
Istvándy Pincészet Kéknyelű 2014
A 2014-es év nem nagyon kedvezett a szőlőknek, így a Kéknyelűnek sem. Abból az évből ez egy igazán szép darab, erősen hordós, klasszikus érzetű Kéknyelű. 
Csendes Dűlő Szőlőbirtok Kéknyelű 2013
Molnár Júlia Dóra Badacsonyörsön gazdálkodik, elegáns és finom borokat készít. Nála fokozottan érvényes az amilyen a bor olyan a borász kitétel. A közelmúlt egyik legjobb Kéknyelű-évjárata a 2013, ez a bor pedig az egyik csúcspont. Ő volna az elegáns, egyenes irányból megközelített csúcs. 
 
Málik Pince Kéknyelű 2013
Ő pedig a másik csúcspont. A bonyolult, férfias, nehezebben megfejthető.
A címkén nem véletlen a vaddisznó, kicsit tényleg felöklel, de közben ezt is várod tőle. Én legalábbis.
Nyári Pince Kéknyelű 2013
A mesebeli alak a Szent György-hegyről. Félszáraz tétel, ami szerintem ideális befejezése egy Kéknyelű kóstolósornak. Nem jellemző igazán a fajtára, de jól áll neki.

picmonkey_collage-3_1.jpg

Magasságok és mélységek / 6. nap


haladas6nap.jpg

Ez a nap a feliratoké és az idézeteké, meg a szép kilátásoké és a trash megérkezéseké nekem. A Szépkilátón kezdődött egy Eötvös Károly idézettel, kicsit tovább haladva elképzeltem, ahogy a Soós család a villájából lecsoszog arra a partszakaszra, ami gyalogosok és biciklisek egybehangzó állítása szerint is az egyik legszebb a Balaton-körben. Pár lépéssel odébb pedig belefutunk Nándi bácsi, a táncos lábú, pórul járt teniszcsillag legendájába, aki előtt ma is tisztelegnek a barátai. 

Mi pedig beérve Vonyarcvashegyre egy Unicummal tisztelgünk magunk előtt, egy közösen kitöltött lottó szelvénnyel pedig adunk a szerencsének is. Ha megnyerjük, lesz egy jó nagy balatoni nyaralónk. Vagy mindjárt három! // Dóri

Kellett pár lelkesítő szólam a magaslati kitérő mellett, de csak útba ejtettük a vonyarcvashegyi Halászkápolnát és a kedvenc fenyőligetemet, ahol tőlünk egy padra ült hősöm: az ember, aki a domb tetején, a naplementéhez készülődő balatoni panorámában nyírta éppen a kutyáját. Nagyon csinos lett, én meg arra jutottam: az élni tudásról van még mit tanulnunk. De vissza a templomhoz: a történet szerint 46 halász ment ki halászni télen a Balatonra, egy viharban hatuk sajnos a vízbe veszett, de 40-en megmenekültek, mert egy úszó jégtáblán kifújta őket a partra a jeges szél. Ők, a megmenekült halászok újíttatták fel és festették ki a kápolnát. Minket szerencsére nem a jeges szél fújt ide, hanem a Szépkilátónál végre-végre engedékenyen kisütő nappal jöttünk. 

img_5788_1.jpg

img_5806.JPG

img_5788.jpg

Amikor azon gondolkodom, mit is akarok mesélni a napunkról, mindig visszatekerek fejben, úgyhogy most Ederics mellett megyünk épp. Lecsenget minket egy technikai cuccokban hasító bringás a bicikliútról, majd vidáman megkérdezi, hogy "Ez itt a Balaton 200?" Gurult mellettünk pár tíz méteren át, mesélte hogy már messziről kiszúrt minket, azt gondolja híresek vagyunk. Kérdeztük, hogy na és, "Te is körbemész?" Mondta, hogy nem-nem, most csak a keszthelyi bringaklubba tart, de amúgy sokszor megcsinálta, majd hozzátette: "Maszk van rajtam, úgyhogy nem látjátok, de 63 éves vagyok!" Hoppá, elnéztük úgy 20 évvel! Öregedni csakis így, meg úgy, mint Nándi bácsi, a teniszcsillag. // Judit
346811b9-55f7-4265-a40e-db0f796ef0f2.jpg

Minden mozdulatlan. Őrületes méretű jégpáncél és semmi hullám, bezárt nyaralók és halk települések, leláncolt vízibiciklik és visszahúzódott természet. Csak mi mozgunk lassan, vagy épp szinte vágtatunk gyorsan. Mintha egy fakó, de gyönyörű díszletben mozognánk, ahol a köd a színházi füst, a néha előbukkanó szikrázó napsütés az élesen világító reflektor, és mi hárman már egy tömegjelenet a téli Balaton-parton.

Balatonedericsen mentünk át ma. Gyerekkorom nyarai egy kedves szomszédunk telkén teltek, sátoroztunk, csapnál mostunk, vízben hűtöttük a dinnyét, esténként a strandról felfelé pedig szentjánosbogarakat lestünk. Pont itt mondtam Dórinak és Juditnak, hogy kicsit feszült vagyok, és azt hiszem, jó lenne sétálni egyet és kiszellőztetni a fejem, mert az mindig segít nekem. Összenézés és óriási röhögés, hogy hát a 6. napja gyalogolok, de több mint 130 km után kedvem lenne csak úgy sétálgatni egyet. Szeretek menni na.

Holnap lekanyarodunk a déli partra, és ennyi nap, település és gyaloglás után szerintem már simán átmennék a Nagy Északi Part kvízen. Jöhet a déli, várom! // Anna

dsc_0154.JPG

img_9989.JPG

Megérkezés a Zenit Hotel Balatonba, mai szállásunkra

Félúton vagyunk! Helló Badacsony! / 5. nap

Ünneplő csokis piknik, 100 kilométer, családi gyaloglás, úton a ködből a napsütötte sávig. Helló Badacsony!

haladas_5nap.jpg

"A nap, ami arról nevezetes, hogy túl vagyunk a 100. kilométeren! Az pedig külön öröm, hogy mindezt a kedves kis családom tagjaival és Anna meglepetésvendég unokatesójával ünnepelhettük meg egy rögtönzött állófogadás keretében. Úgy is, mint: nagyon boldogan körbeadtunk egy óriás tábla pattogós cukros Milka csokit. Rá kellett jönnöm, hogy az én Balaton-képemen a Zánka-Badacsony rész úgy egy vakfolt, hogy már többször átbringáztam, buszoztam és vonatoztam rajta: egy benzinkúton, Sir David tájból kiugró villáján és egy különösen idegesítő buckás részen kívül mégsem maradt semmilyen emlékem róla - bocs, Balatonrendes, bocs Szepezd! (Ugyanitt keresek új barátokat balatonrendesi, szepezdi és révfülöpi nyaralókkal!)

Míg Dóri a felhők feletti badacsonyi dűlőkbe vetette magát, mi átsétáltuk magunkat Ábrahámhegyen, Badacsonyörsön és Tomajon, újabb #demegvenném házakat dobtunk a bevásárlókosárba, a lábaink suhantak, még ha kicsit lassabban is néha, mint elterveztük. Nagy köszi lábak, büszke vagyok rátok hogy ilyen ügyesen hoztok-visztek!
És még egy köszi és szeretet a mai közreműködőknek: A Legjobb Narancsokat Facsaró Embernek, A Fájós Lábú Szuperhősnek, A Puha Hajú Banános Harcosnak és a Tea és Szendvicsek Őrének. <3 // Judit
kozos.jpg

"Valójában pont két pohár badacsonyi Kéknyelű után kezd olyan mondatokba az ember, hogy „amikor pár éve bemásztunk éjjel a tomaji kis strandra és meztelenül fürödtünk”, de végső soron sem a nosztalgiázással, sem a Kéknyelűvel, sem a meztelen fürdőzéssel nincsen semmi, de semmi gond. Az van a Badacsonnyal, hogy amint a környékére érek, tini leszek. Nem az a kezelhetetlen, megőrülös fajta, hanem a szerelmes, akinek innentől bármit mondhatsz, már csillogó szemekkel fog nézni, legalább egy napig. Persze nem ront a helyzeten, ha olyan fények vannak, mint ma, amikor a ködös sárgás-fehér háttérbe a hegy vágja bele a Badacsony formát, vagy amikor felfelé baktatva egy egész őzike csorda vonul végig decensen a kereszteződésen. És jól jön hozzá a Kéknyelű is: nyár íze van, stégen ülős, friss, első szerelmes. Lehet, hogy ezért van mindez.

badacsony.jpg

Jó itt nagyon. Tegnap egy rég leszervezett középiskolás évforduló miatt fél napra eltávolodtam a lányoktól: már 10 perc távollét után súlyos hiányérzet tört rám. Ők is hiányoztak, meg a Balaton is, elég összenövős ez az egész már pár nap után is, még akkor is, ha nem mindig sétálunk együtt. Tegnap Anna szaladt előre, ma én csatlakoztam később, aztán Badacsonyörsön hegynek fel vettem az irányt, hogy felkaptassak a Folly Arborétumhoz és a Csendes Dűlő teraszán, Dórival igyak egy bort. Nem is sejtettem, hogy az egy órája még ködös, hideg időből addigra olyan fények lesznek, amiktől a lélegzetem is eláll.

„Párszor egy évben az a ködös felhőcsík leereszkedik a hegyek aljába, és akkor a Badacsony és a tanúhegyek is olyanok, mintha lebegnének” – lép mellém Földi Bálint, az egyik környékbeli borász, amikor a Badacsonyt bámulom Badacsonyörsről. Bálint A Két Jóbarát, meg az Anti hármas csapatából az egyik, ez meg az egyik legviccesebb nevű „borászat”, amivel életemben találkoztam. Mi pedig épp a Pláne Borteraszra indulunk, ahol történetesen az ő boraikat is lehet kóstolni. Így futnak itt össze a szálak." // Dóri

"Ha elhalad mellettünk valaki, aki nem az aznapi csoportunkhoz tartozik, az már szokatlan a téli Balaton-parton. Jönnek néha biciklisek, és mély tisztelettel nézek rájuk, hogy ilyenkor menni, azért szép dolog. Aztán rájövök, hogy én se csak kifliért indultam éppen gyalog. Jónak érzem elfelejteni pillanatokra, hogy mennyit jöttünk és mennyit megyünk még. Gyalogolunk és kész.

Szokatlan volt az is, ahogy reggel a zánkai strandnál hangosan jó reggelt köszönt mögöttünk egy srác. Hát mondom jó reggelt, aztán nézem, hogy az unokaöcsém az! Nyakába ugrás és 10 perces „Ez isteni, hogy itt vagy!” után mondja Gergő, hogy hát úgyis úgy volt, hogy találkozunk, gondolta, akkor miért is ne jönne, Kaposvárról Zánkára, reggel 9-re. <3 Mentek a gyerekkori közös emlékfelidézések, a felnőttkori összenevetések, és újra suhantak a kis lábaim, mintha csak ma indultunk volna. Igazi családi nap lett a mai, mert Hugika és Apa is csatlakoztak Révfülöpnél, ahol Flóra 500 méter után elégedetten nézett hátra, hogy már mostanra is elég sokat mentünk, és majd ugye lesz rántott sajt. Lett!

Ma Szepezdnél egy néni álldogált a háza előtt, és várta a lányokat, akik körbekerülik a Balatont, télen, gyalog. Olyan jó, hogy ezek a lányok mi vagyunk! Nem tudom, hogy mi történt tegnap óta, de még szívesen elmennék futni egyet ma este.// Anna

Ezt a posztot már a Hotel Bonvinoból, egy szauna után írjuk, kiterülve. És most indulunk, megiszunk egy bort. Egészségetekre!

img_20170219_163844_439_1.jpg

Balaton-torta, kvantumelmélet és a kedvességi-index / 4. nap

Egyik hihetetlen élményből csúszunk a másikba, és néha nem jutunk szóhoz, annyi kedves érdeklődést, meglepetést, támogatást kapunk a sétánkhoz. Például egy tortát a mai útvonalunkkal? IGEN.

haladas4nap.jpg

A Tihany-Aszófő rész az egyik kedvencem, úgyhogy izgatottan vártam. Most értem el arra a pontra, hogy menni-menni, valahogy a megállások után nehezebb továbbindulni, a folyamatosság viszont nagyon jól tud esni. A nap fénypontja egyértelműen a negatívban kivágott Balatonos keksz-csokitorta volt, amit apuék hoztak Győrből. Tényleg sokadszorra meghat az a lelkesedés, amit a túra kivált az emberekből, tök jó, hogy másoknak is ad ez valamit. // Dóri

balatoncamino_torta.PNG

Ma nem volt túl stabil a kedvesség-indexem, pedig lendülettel és már fájó térdekkel indultam Füreden reggelizni az új kispajtásainkkal. Itt kaptunk Balcsi tortát is, ami számomra már zavarbaejtő kedvesség: olyan, amikor nagyon igyekszem mutatni, hogy mennyire örülök, mert tényleg így van, csak az arcom néha nem mozdítja meg a megfelelő izmokat, főleg nem 70 km után.

Füredről Tihany felé napsütés, csacsogás és jégbe fagyott róka. Majd a kedvességi-indexem mélyrepülést vett, és már nem ment a mosoly és a móka. Fáradt voltam. Judit bíztatott, hogy holnap meglesz a 100 km, de az holnap lesz, nem ma. Előre mentem, aztán lemaradtam, próbáltam felvenni a fonalat népes csapatunk egy-egy beszélgetésében, de a talpaim sem gördültek, szálkás deszkák lettek.

Akali határában elfeküdtem, Judit meg mellém. Futottak a felhők, jó volt.

Azt hiszem, a mai nap tanulsága, hogy a „Fáradt vagyok.” és a „Az nagyon messze van.” mondatokat ezentúl már nem használhatom felelőtlenül. // Anna

16806820_1921800518038876_6388062264285302289_n.jpg

Rengeteg mindent érzek most. Sokat érzek a vádlimban, a combhajlító izmaimban és a talpamon is, de még több minden történik belül. Kifele kicsit nyöszörgök napközben, de befele imádom azt a sok mindent, amivel hozzátesztek a túránkhoz: Krisztát, aki ma elköszönt, de előtte reggel még letette elénk a túratérképünk sokkal tökéletesebb változatát <3, a Balaton-tortát, amitől elakadt a lélegzetünk, a kis baráti és családi csapatot, aki ma velünk tartott (igen, itt a Dóriapukájára, a győri különítményre és a kvantumelmélet szakkörre gondolok!), és azt a pillanatot amikor fekszünk a fűben és csak zsibbad a talpunk. Aztán azt képzeljétek el, hogy bandukoltok Zánka határában, és az út mellőli kocsiból előlép egy úriember, hogy "Jó napot lányok, maguk a Balaton Camino?" És Zánka alpolgármestere bedobja a táskáinkat a kocsijába, hogy annyival is könnyebb legyen a lefele út, majd a szállásunknál még a társaság minden tagjának a kezébe nyom egy-egy üveg Lídia olaszrizlinget és megy tovább. 

És az a nagyon érdekes, hogy miközben sokat beszélgetünk, mert mindig van körülöttünk valaki, vagy egymással fejtjük meg épp a történéseket, még mindig marad idő a magunkban morfondírozásra. Bennem most épp egy csomó hála van, na nem olyan közhelyes, hanem olyan igazi, fényes, szívet melengető. // Judit

 Nézegessetek képeket a galériára kattintva, mi meg eldőlünk a mesés, meleg, puha hívogató Fészkünkben, aztán holnap irány Badacsony!

 

 

100.000 lépés és azon is túl / 3. nap

Nagyot mentünk ma, ami azt illeti, és nem csak kilométerekben. Utunk leghosszabb napján vagyunk túl, és most kezdtük el azt érezni: megérkeztünk. Ködbe nyúló, végtelen utak, deres fák, bal-jobb-bal-jobb, és közben új ismerősök. Merthogy ma is csatlakoztak hozzánk, így volt kivel megosztani a gondolatokat is, meg a csöndben menetelést is. 

haladas3nap.jpg

"Csütörtök este kezdtem el beszélni a lábaimhoz, hogy hajrá kispajtások, menjünk, mert aztán jöhet a friss zokni, a Flector tapasz és a felfelé lógatás. Ma már óránként tartottam nekik motivációs beszédet, és közeli padokról hazudtam nekik. Hittek nekem, mentem tovább.

Kenesén jött Anyu reggel, mosolyogva, ahogy mindig, amikor meglát. Csinos rakománnyal, a kedvenceimmel, amiből mindenkinek hozott: saját bögre, meleg tea, csoki, házi aszalt gyümölcsök, sajtos falatok, anyai gondoskodás. Ő volt a hátizsákok őre és a parkolókban, útszéleken, buszfordulókban felbukkanó szeretetcsomag. <3

img_5179.JPG

Anya-pakk <3

Balatonalmádiban a Wesselényi strandnál csatlakozott hozzánk Krisztián, aki három keréken iszonyatos tempót diktálva húzott minket előre. Tudta, hogy hol kell lekanyarodni a Római útról ahhoz, hogy ha csak pár lépéssel is, de rövidebb legyen az utunk, és megmutatta a legszebb panorámát Tihanyra: „Nézd, ott van, ja nem, ott!” És röhögött, hogy a ködtől totál mindegy. Szép volt így is, különleges.

picmonkey_collage-3.jpg

A fotón Krisztián kerekezik az úton Paloznak fele, Anna mögött pedig Tihany látható, illetve nem.

Paloznakon jártunk így együtt olyan tempóban, amit már egy teljesítmény túránál is megirigyelnek, amikor elkezdtem futni. A dombon felfelé. Nem sokáig, nem kilométereken át, de futottam a 3. napon, akkor közel 100.000 lépés után. Jött az érzés, és ment egy másik. Köszi, Balaton Camino! // Anna

"Judit, melyik táskádban van a ragtapaszmennyország?" Sportkrém-sáfárkodással és lábmatricázással indítottuk a napot, aztán pár tízezer, mondjuk ki, 43 ezer lépéssel később most már a Villa Múzsában szuszogunk. Ez volt a leghosszabb napunk, és amikor a paloznaki Homola Borteraszra értünk a jéghideg, világosszürke ködben úszva délután 5 körül, akkor pár pillanatra úgy is éreztem, hogy ez maga a lehetetlen küldetés. De nyugalom, váratlan fordulat következik: egy kolbász-sajttállal és egy pálinkával később rekordsebességgel vágtattunk már Füred felé. Közben pedig szólt Barabás Lőrinc, Kispál és a Woodkid. 
mi.jpgAlmádiban a Wesselényi strandnál


Kertek alatt vánszorgó nosztalgiavonat volt ez a nap, remélem sokan csuklottatok amikor emlegettelek benneteket:

- például azok, akikkel 2000 környékén Tobruk és Almádi között teljes Kispál albumokat énekeltünk el
- vagy azok, akikkel egy füredi borozás után vadidegenek kertjében ébredtünk a hálózsákunkban
- netán azok, akikkel Kenesén vagy Füreden nyomtuk a nagy éjszakai fürdéseket
- és az összes postás üdülős kispajtás, akikkel ÖRÖKRE SZÓLÓ barátságot kötöttünk és végül sose leveleztünk aztán egymással." // Judit
"Tegnap elhagyta a számat az a mondat, nem lehetne-e úgy lépni, hogy nem ér le a talpam?! Az aszfaltút kikezdte a sarkamat és a talppárnáimat (?), hiába volt a sokat bejáratott túracipő, nagyon úgy tűnt, kezdenek összeveszni a bicikliút keménységével. Aztán reggelre kisebb csoda történt, el tudtam indulni, ráadásul teljesen vidáman, bele az iszonyat ködbe. Tényleg a világvégén vagyunk néha: balra a Balaton helyett egy nagy fehérség, előre pár 10 méterig az út, aztán semmi, jobbra néha elzúg pár autó a 71-esen. Nap végére mindannyian egyetértünk abban, hogy ma kezdtünk el megérkezni igazán. És mellénk is az emberek: például Krisztián Almádiból, aki a paloznaki domb legtetejéig jött velünk a hand-bike-jával.
Almáditól nekem egyébként is indul a hazai pálya, egészen a tihanyi bekötőig tart majd az érzés, lassan minden kanyar ismerős. Az megvan, amikor Kenese után a bringaút bemegy a fák közé régi idők omladozó tábori faházai között kanyarogva? Vagy amikor Tobruknál a nádas mellett megy az ember? Vagy Almádiban a Wesselényi strand előtti sétány? És Káptalanfüred? Aztán a Római út, Alsóörs, Lovas, Paloznak, Csopak (innen már látszana a Balaton, de ugye most nem)? Csopakon bekanyarodni a nyaraló utcájába, be a kertbe, meglapogatni az ismerős falakat (erről még lesz szó), aztán átsétálni a Kerekedi-öböl mellett, és meglesni a szürkemarhákat a ködben? Egyszer ki kellene próbálnotok:)" // Dóri