10 nap alatt gyalog a Balaton körül

Félúton vagyunk! Helló Badacsony! / 5. nap

2017. február 19. - budavaridora

Ünneplő csokis piknik, 100 kilométer, családi gyaloglás, úton a ködből a napsütötte sávig. Helló Badacsony!

haladas_5nap.jpg

"A nap, ami arról nevezetes, hogy túl vagyunk a 100. kilométeren! Az pedig külön öröm, hogy mindezt a kedves kis családom tagjaival és Anna meglepetésvendég unokatesójával ünnepelhettük meg egy rögtönzött állófogadás keretében. Úgy is, mint: nagyon boldogan körbeadtunk egy óriás tábla pattogós cukros Milka csokit. Rá kellett jönnöm, hogy az én Balaton-képemen a Zánka-Badacsony rész úgy egy vakfolt, hogy már többször átbringáztam, buszoztam és vonatoztam rajta: egy benzinkúton, Sir David tájból kiugró villáján és egy különösen idegesítő buckás részen kívül mégsem maradt semmilyen emlékem róla - bocs, Balatonrendes, bocs Szepezd! (Ugyanitt keresek új barátokat balatonrendesi, szepezdi és révfülöpi nyaralókkal!)

Míg Dóri a felhők feletti badacsonyi dűlőkbe vetette magát, mi átsétáltuk magunkat Ábrahámhegyen, Badacsonyörsön és Tomajon, újabb #demegvenném házakat dobtunk a bevásárlókosárba, a lábaink suhantak, még ha kicsit lassabban is néha, mint elterveztük. Nagy köszi lábak, büszke vagyok rátok hogy ilyen ügyesen hoztok-visztek!
És még egy köszi és szeretet a mai közreműködőknek: A Legjobb Narancsokat Facsaró Embernek, A Fájós Lábú Szuperhősnek, A Puha Hajú Banános Harcosnak és a Tea és Szendvicsek Őrének. <3 // Judit
kozos.jpg

"Valójában pont két pohár badacsonyi Kéknyelű után kezd olyan mondatokba az ember, hogy „amikor pár éve bemásztunk éjjel a tomaji kis strandra és meztelenül fürödtünk”, de végső soron sem a nosztalgiázással, sem a Kéknyelűvel, sem a meztelen fürdőzéssel nincsen semmi, de semmi gond. Az van a Badacsonnyal, hogy amint a környékére érek, tini leszek. Nem az a kezelhetetlen, megőrülös fajta, hanem a szerelmes, akinek innentől bármit mondhatsz, már csillogó szemekkel fog nézni, legalább egy napig. Persze nem ront a helyzeten, ha olyan fények vannak, mint ma, amikor a ködös sárgás-fehér háttérbe a hegy vágja bele a Badacsony formát, vagy amikor felfelé baktatva egy egész őzike csorda vonul végig decensen a kereszteződésen. És jól jön hozzá a Kéknyelű is: nyár íze van, stégen ülős, friss, első szerelmes. Lehet, hogy ezért van mindez.

badacsony.jpg

Jó itt nagyon. Tegnap egy rég leszervezett középiskolás évforduló miatt fél napra eltávolodtam a lányoktól: már 10 perc távollét után súlyos hiányérzet tört rám. Ők is hiányoztak, meg a Balaton is, elég összenövős ez az egész már pár nap után is, még akkor is, ha nem mindig sétálunk együtt. Tegnap Anna szaladt előre, ma én csatlakoztam később, aztán Badacsonyörsön hegynek fel vettem az irányt, hogy felkaptassak a Folly Arborétumhoz és a Csendes Dűlő teraszán, Dórival igyak egy bort. Nem is sejtettem, hogy az egy órája még ködös, hideg időből addigra olyan fények lesznek, amiktől a lélegzetem is eláll.

„Párszor egy évben az a ködös felhőcsík leereszkedik a hegyek aljába, és akkor a Badacsony és a tanúhegyek is olyanok, mintha lebegnének” – lép mellém Földi Bálint, az egyik környékbeli borász, amikor a Badacsonyt bámulom Badacsonyörsről. Bálint A Két Jóbarát, meg az Anti hármas csapatából az egyik, ez meg az egyik legviccesebb nevű „borászat”, amivel életemben találkoztam. Mi pedig épp a Pláne Borteraszra indulunk, ahol történetesen az ő boraikat is lehet kóstolni. Így futnak itt össze a szálak." // Dóri

"Ha elhalad mellettünk valaki, aki nem az aznapi csoportunkhoz tartozik, az már szokatlan a téli Balaton-parton. Jönnek néha biciklisek, és mély tisztelettel nézek rájuk, hogy ilyenkor menni, azért szép dolog. Aztán rájövök, hogy én se csak kifliért indultam éppen gyalog. Jónak érzem elfelejteni pillanatokra, hogy mennyit jöttünk és mennyit megyünk még. Gyalogolunk és kész.

Szokatlan volt az is, ahogy reggel a zánkai strandnál hangosan jó reggelt köszönt mögöttünk egy srác. Hát mondom jó reggelt, aztán nézem, hogy az unokaöcsém az! Nyakába ugrás és 10 perces „Ez isteni, hogy itt vagy!” után mondja Gergő, hogy hát úgyis úgy volt, hogy találkozunk, gondolta, akkor miért is ne jönne, Kaposvárról Zánkára, reggel 9-re. <3 Mentek a gyerekkori közös emlékfelidézések, a felnőttkori összenevetések, és újra suhantak a kis lábaim, mintha csak ma indultunk volna. Igazi családi nap lett a mai, mert Hugika és Apa is csatlakoztak Révfülöpnél, ahol Flóra 500 méter után elégedetten nézett hátra, hogy már mostanra is elég sokat mentünk, és majd ugye lesz rántott sajt. Lett!

Ma Szepezdnél egy néni álldogált a háza előtt, és várta a lányokat, akik körbekerülik a Balatont, télen, gyalog. Olyan jó, hogy ezek a lányok mi vagyunk! Nem tudom, hogy mi történt tegnap óta, de még szívesen elmennék futni egyet ma este.// Anna

Ezt a posztot már a Hotel Bonvinoból, egy szauna után írjuk, kiterülve. És most indulunk, megiszunk egy bort. Egészségetekre!

img_20170219_163844_439_1.jpg

Balaton-torta, kvantumelmélet és a kedvességi-index / 4. nap

Egyik hihetetlen élményből csúszunk a másikba, és néha nem jutunk szóhoz, annyi kedves érdeklődést, meglepetést, támogatást kapunk a sétánkhoz. Például egy tortát a mai útvonalunkkal? IGEN.

haladas4nap.jpg

A Tihany-Aszófő rész az egyik kedvencem, úgyhogy izgatottan vártam. Most értem el arra a pontra, hogy menni-menni, valahogy a megállások után nehezebb továbbindulni, a folyamatosság viszont nagyon jól tud esni. A nap fénypontja egyértelműen a negatívban kivágott Balatonos keksz-csokitorta volt, amit apuék hoztak Győrből. Tényleg sokadszorra meghat az a lelkesedés, amit a túra kivált az emberekből, tök jó, hogy másoknak is ad ez valamit. // Dóri

balatoncamino_torta.PNG

Ma nem volt túl stabil a kedvesség-indexem, pedig lendülettel és már fájó térdekkel indultam Füreden reggelizni az új kispajtásainkkal. Itt kaptunk Balcsi tortát is, ami számomra már zavarbaejtő kedvesség: olyan, amikor nagyon igyekszem mutatni, hogy mennyire örülök, mert tényleg így van, csak az arcom néha nem mozdítja meg a megfelelő izmokat, főleg nem 70 km után.

Füredről Tihany felé napsütés, csacsogás és jégbe fagyott róka. Majd a kedvességi-indexem mélyrepülést vett, és már nem ment a mosoly és a móka. Fáradt voltam. Judit bíztatott, hogy holnap meglesz a 100 km, de az holnap lesz, nem ma. Előre mentem, aztán lemaradtam, próbáltam felvenni a fonalat népes csapatunk egy-egy beszélgetésében, de a talpaim sem gördültek, szálkás deszkák lettek.

Akali határában elfeküdtem, Judit meg mellém. Futottak a felhők, jó volt.

Azt hiszem, a mai nap tanulsága, hogy a „Fáradt vagyok.” és a „Az nagyon messze van.” mondatokat ezentúl már nem használhatom felelőtlenül. // Anna

16806820_1921800518038876_6388062264285302289_n.jpg

Rengeteg mindent érzek most. Sokat érzek a vádlimban, a combhajlító izmaimban és a talpamon is, de még több minden történik belül. Kifele kicsit nyöszörgök napközben, de befele imádom azt a sok mindent, amivel hozzátesztek a túránkhoz: Krisztát, aki ma elköszönt, de előtte reggel még letette elénk a túratérképünk sokkal tökéletesebb változatát <3, a Balaton-tortát, amitől elakadt a lélegzetünk, a kis baráti és családi csapatot, aki ma velünk tartott (igen, itt a Dóriapukájára, a győri különítményre és a kvantumelmélet szakkörre gondolok!), és azt a pillanatot amikor fekszünk a fűben és csak zsibbad a talpunk. Aztán azt képzeljétek el, hogy bandukoltok Zánka határában, és az út mellőli kocsiból előlép egy úriember, hogy "Jó napot lányok, maguk a Balaton Camino?" És Zánka alpolgármestere bedobja a táskáinkat a kocsijába, hogy annyival is könnyebb legyen a lefele út, majd a szállásunknál még a társaság minden tagjának a kezébe nyom egy-egy üveg Lídia olaszrizlinget és megy tovább. 

És az a nagyon érdekes, hogy miközben sokat beszélgetünk, mert mindig van körülöttünk valaki, vagy egymással fejtjük meg épp a történéseket, még mindig marad idő a magunkban morfondírozásra. Bennem most épp egy csomó hála van, na nem olyan közhelyes, hanem olyan igazi, fényes, szívet melengető. // Judit

 Nézegessetek képeket a galériára kattintva, mi meg eldőlünk a mesés, meleg, puha hívogató Fészkünkben, aztán holnap irány Badacsony!

 

 

100.000 lépés és azon is túl / 3. nap

Nagyot mentünk ma, ami azt illeti, és nem csak kilométerekben. Utunk leghosszabb napján vagyunk túl, és most kezdtük el azt érezni: megérkeztünk. Ködbe nyúló, végtelen utak, deres fák, bal-jobb-bal-jobb, és közben új ismerősök. Merthogy ma is csatlakoztak hozzánk, így volt kivel megosztani a gondolatokat is, meg a csöndben menetelést is. 

haladas3nap.jpg

"Csütörtök este kezdtem el beszélni a lábaimhoz, hogy hajrá kispajtások, menjünk, mert aztán jöhet a friss zokni, a Flector tapasz és a felfelé lógatás. Ma már óránként tartottam nekik motivációs beszédet, és közeli padokról hazudtam nekik. Hittek nekem, mentem tovább.

Kenesén jött Anyu reggel, mosolyogva, ahogy mindig, amikor meglát. Csinos rakománnyal, a kedvenceimmel, amiből mindenkinek hozott: saját bögre, meleg tea, csoki, házi aszalt gyümölcsök, sajtos falatok, anyai gondoskodás. Ő volt a hátizsákok őre és a parkolókban, útszéleken, buszfordulókban felbukkanó szeretetcsomag. <3

img_5179.JPG

Anya-pakk <3

Balatonalmádiban a Wesselényi strandnál csatlakozott hozzánk Krisztián, aki három keréken iszonyatos tempót diktálva húzott minket előre. Tudta, hogy hol kell lekanyarodni a Római útról ahhoz, hogy ha csak pár lépéssel is, de rövidebb legyen az utunk, és megmutatta a legszebb panorámát Tihanyra: „Nézd, ott van, ja nem, ott!” És röhögött, hogy a ködtől totál mindegy. Szép volt így is, különleges.

picmonkey_collage-3.jpg

A fotón Krisztián kerekezik az úton Paloznak fele, Anna mögött pedig Tihany látható, illetve nem.

Paloznakon jártunk így együtt olyan tempóban, amit már egy teljesítmény túránál is megirigyelnek, amikor elkezdtem futni. A dombon felfelé. Nem sokáig, nem kilométereken át, de futottam a 3. napon, akkor közel 100.000 lépés után. Jött az érzés, és ment egy másik. Köszi, Balaton Camino! // Anna

"Judit, melyik táskádban van a ragtapaszmennyország?" Sportkrém-sáfárkodással és lábmatricázással indítottuk a napot, aztán pár tízezer, mondjuk ki, 43 ezer lépéssel később most már a Villa Múzsában szuszogunk. Ez volt a leghosszabb napunk, és amikor a paloznaki Homola Borteraszra értünk a jéghideg, világosszürke ködben úszva délután 5 körül, akkor pár pillanatra úgy is éreztem, hogy ez maga a lehetetlen küldetés. De nyugalom, váratlan fordulat következik: egy kolbász-sajttállal és egy pálinkával később rekordsebességgel vágtattunk már Füred felé. Közben pedig szólt Barabás Lőrinc, Kispál és a Woodkid. 
mi.jpgAlmádiban a Wesselényi strandnál


Kertek alatt vánszorgó nosztalgiavonat volt ez a nap, remélem sokan csuklottatok amikor emlegettelek benneteket:

- például azok, akikkel 2000 környékén Tobruk és Almádi között teljes Kispál albumokat énekeltünk el
- vagy azok, akikkel egy füredi borozás után vadidegenek kertjében ébredtünk a hálózsákunkban
- netán azok, akikkel Kenesén vagy Füreden nyomtuk a nagy éjszakai fürdéseket
- és az összes postás üdülős kispajtás, akikkel ÖRÖKRE SZÓLÓ barátságot kötöttünk és végül sose leveleztünk aztán egymással." // Judit
"Tegnap elhagyta a számat az a mondat, nem lehetne-e úgy lépni, hogy nem ér le a talpam?! Az aszfaltút kikezdte a sarkamat és a talppárnáimat (?), hiába volt a sokat bejáratott túracipő, nagyon úgy tűnt, kezdenek összeveszni a bicikliút keménységével. Aztán reggelre kisebb csoda történt, el tudtam indulni, ráadásul teljesen vidáman, bele az iszonyat ködbe. Tényleg a világvégén vagyunk néha: balra a Balaton helyett egy nagy fehérség, előre pár 10 méterig az út, aztán semmi, jobbra néha elzúg pár autó a 71-esen. Nap végére mindannyian egyetértünk abban, hogy ma kezdtünk el megérkezni igazán. És mellénk is az emberek: például Krisztián Almádiból, aki a paloznaki domb legtetejéig jött velünk a hand-bike-jával.
Almáditól nekem egyébként is indul a hazai pálya, egészen a tihanyi bekötőig tart majd az érzés, lassan minden kanyar ismerős. Az megvan, amikor Kenese után a bringaút bemegy a fák közé régi idők omladozó tábori faházai között kanyarogva? Vagy amikor Tobruknál a nádas mellett megy az ember? Vagy Almádiban a Wesselényi strand előtti sétány? És Káptalanfüred? Aztán a Római út, Alsóörs, Lovas, Paloznak, Csopak (innen már látszana a Balaton, de ugye most nem)? Csopakon bekanyarodni a nyaraló utcájába, be a kertbe, meglapogatni az ismerős falakat (erről még lesz szó), aztán átsétálni a Kerekedi-öböl mellett, és meglesni a szürkemarhákat a ködben? Egyszer ki kellene próbálnotok:)" // Dóri

Csak így tovább, előre! / 2. nap: Siófok - Balatonkenese

Siófok, reggel, köd, több mint 30.000 lépés a lábikóinkban - Így indultunk a Balaton Camino 2. napjára

"Gyors laptop okosságok és életmentő reggeli után, a Siófoki víztoronyban vártak minket sok mosollyal, kedves ajándékokkal (a bögréket később a kenesei forralt borozáskor már be is vetettük, de erről Judit mesél majd). Toronyba fel, de csak magunk, mert a világ legcukibb turisztikai munkatársa, aki a csodás panorámás Siófoki víztoronyban dolgozik, tériszonyos. A határokat feszegetni kell, mi is azon vagyunk. Szóval ő lent várt meg minket, amíg mi körbe forogtunk, és nevettünk, hogy a ködtől legalább a tér túloldaláig ellátunk.

Új szuper aranyos útitársak, cucc csere kocsiban, patikalátogatás sportkrémért (igen, már most), jeges Balaton csodálás a parton. Siófok a világ leghosszabb települése isteni fenyőfákkal, bizarr és egyszerre csodás nyaralókkal, kertekben tárolt rózsaszín vízibiciklikkel, újabb remek betűtípusokkal, balatoni utcatáblákkal és szóviccekkel.

Balatonkeneséig semmi nem volt nyitva, és csak egy bácsi érdeklődött a parton, hogy hova-hova kislányok a nagy táskákkal. Örült nekünk és az ötletnek, mi is neki, jólesett. Balatonvilágoson a magasparton várt minket Miki, mindannyiunk mai hőse, akiről Dóri mond majd többet. " // Anna

És, hogy mennyit mentünk ma?

masodiknap.jpg

"Februárban a magasparton egy szinte szaunameleg lakókocsiban forraltborozni, miközben sül a rántotta: na jólvan, ez a fajta menőség már nekünk is szinte sok, pedig ma megkaptuk az egyik újságírótól kérdésben, mit szólunk ahhoz, hogy sokan lehipsztereznek minket. Nos, ha ez a hipszterség, akkor kérünk belőle még kettőt, de vissza Mikihez. Szabó Miklós fotós alapvetés, ha balatoni gasztronómiáról van szó (a Balatoni Gasztrotérkép fotóit is neki köszönhetjük). Mikinek télen kicsit szabadabbak a napjai, így neki tud indulni szeretett lakókocsijával fotózni, amit most a kedvünkért a balatonvilágosi magaspart szélén parkolt le.

img-1aca75eb4a927408111345e6f31a4aba-v_resize.jpg

"Ott van már, kitartás, csak a fától nem látszik" - mondja Miki, mi pedig mászunk előre a rántotta meg a forraltbor reményében a ködbe vesző Balaton mellett. Nem lesz itt ma csodás panorámafotó, gondoljuk, máris eljutottunk a világvégére, írja aztán az egyik barátunk kommentben nem sokkal később a képekre, amik fehér semmibe vesznek. A lakókocsi valóban ott van, és a forraltbor is, kicsit úgy vagyunk vele, elhúzhatna Keneséig, de persze mi lenne abban a kihívás. A rántotta és a császárzsemle legjobb ebéd várományos, és az is biztos, hogy Miki mentette a konkrétan kihalt Siófok-Balatonvilágos útvonalat. (Azért Világoson betértünk a Lavender teraszra egy kávéra, isteni volt!)" // Dóri

Képek: Szabó Miklós

"És nemcsak a forraltbor (Apropó, kedves siófoki Tourinformos barátaink, ugye ti sem sejtettétek, hogy máris hasznát vesszük a klassz ajándéknak?), meg a lakókocsiban szervírozott ebéd napja volt ez, hanem az első csapatosabb vonulásunké is! Tegnapi kísérőnk, Orsi tovagurult, ma pedig Hugi és Szandi csatlakozott hozzánk, és persze Krisztina, aki szupervagány módon becsekkolt mellénk 3 napra. Hozta magával Lufi kutyát is, úgyhogy most már rendesebb méretű banda módjára szeltük a ködöt: beszélgettünk, baktattunk, poroszkáltunk, meneteltünk és végül már csak csoszogtunk. De közben végigrobogtunk a teljesen kihalt és szürke Petőfi sétányon, körbenéztünk a Víztoronyból (tudtátok, hogy van egy forgó része is?), láttunk rengeteg álmainknyaralóját, hagytuk, hogy Lufi kutya terelgesse a falkánkat, elmentünk pár gyerekkori élményeket előmozgató posta és postás üdülő mellett (pontosan emlékszem kb. 20-25 év távlatából, hogy egy kis ablakon adták ki a spagettit és mivel nem ízlett senkinek, ezért kimehettünk és kérhettünk valami mást a strandon, micsoda WIN volt ez a kenesei éjszakában!), és amikor arra gondoltam, hogy ebben a ködben tökjó lenne látni egy strandot kék óriáscsúszdával, akkor pár méterrel később kibontakozott egy a semmiből. Mert ugye csak kérni kell. Szóval most akkor új lábujjakat kérnék, a régiek kicsit megfáradtak. Köszönöm!" // Judit

img_5065.JPG

img_5068.JPG

img_5069.JPG

img_5093.JPG

 

Elindultunk! / 1. nap: Balatonföldvár-Siófok

Elindult a Balaton Camino! Ezt a bejegyzést már mai szállásunk, a Mala Garden melegéből és wifije mellől írjuk, hoztunk nektek képeket és a napunk legszürreálisabb pillanatáról is olvashattok!

A reggeli budapesti köd ellenére szuper napfényes idővel indult a sétánk: Balatonföldváron nagyon kedvesen vártak bennünket, Pappné Molnár Veronika alpolgármester asszony köszöntött igazi helyi kincseket tartalmazó ajándékcsomaggal. Indulás előtt még körbenéztünk a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont Kiállítás és Kilátó tetejéről is - biztos, hogy nyáron is mesés a panoráma, de mi nem cseréltük volna el semmivel a befagyott Balaton látványát! 

És hogy milyen volt az első nap? Majdnem 30 ezer lépés Földvártól Siófokig: mesélünk mindhárman!

elsonap.jpg

A hirtelen jött napszemüveges időjárás és a téli Balaton látványa olyan felvillanyozó volt, hogy szinte észrevétlenül átsétáltunk Szántódon és azon kaptuk magunkat, hogy pikk-pakk Zamárdiba értünk. Persze azért megálltunk minden alkalommal, amikor valami fotóznivalót találtunk - pont úgy, ahogy elképzeltük! Amit nem képzeltünk el, az az érdeklődés: erről Dóri ír lentebb, de addig is játsszatok el a gondolattal, hogy jól megérdemelt sztrapacskátokat fogyasztjátok a Paprika csárdában, és hirtelen meghalljátok, hogy a rádióban rólatok beszélnek. Őrületesen zavarbaejtően menő! Na de vissza a sétához: láttunk jégvitorlást, rengeteg elhagyatott nyaralót, és belekezdtünk egy csomó tematikus fotósorozatba, amiket mind nagyon ígéretesnek találunk:

  • olyan ikerházak, amiknek egyáltalán nem hasonlít a két fele egymásra
  • furcsa-ittmaradt reklámok és hirdetőtáblák 
  • bakancsos lábak állnak valahol (ez van, ez mindig jó érzés, ha a lábaid visznek valahova)
  • balatoni mintás kerítések és kovácsoltvas falidíszek

Na, jobb ha megnézitek inkább, már fenn vannak a Facebookon! 
Ja, és az Instagramon is posztolunk egy csomót!:) // Judit

pano_elso.jpg

Vagy olvassatok tovább, Dóri és a 15 perc hírnevünk:
Fák közül kilógó kamerák, drónok és mikrofonok – avagy hogyan sétáljunk minél sikkesebben a Balaton partján túracuccban.  „Kár, hogy nem tudunk érdekesebben sétálni!” – vetődött fel bennünk a túra második órája környékén, amikor már a sokadik vágókép készült rólunk, ahogy sétálunk. Őszintén meg vagyunk hatva attól, hogy mennyi kedves érdeklődés áramlik felénk az első poszt óta, de arra azért mi sem számítottunk, hogy Balatonföldváron három kamera filmezi majd, ahogy kiszállunk az autóból. Napszemüveg, 10 perc hírnév, mikrofonok, sztárság – így indult a napunk, és bár végig már a mehetnék volt bennünk, nagyon örültünk a fogadtatásnak. Azt hiszem annál a pontnál kezdtük el mégis egy Woody Allen filmben érezni magunkat, amikor 10 perc séta után egy kamera bukkant elő a fák közül. Aztán egy kicsivel később újra. Zamárdi vasútállomás előtt kezdtünk el azon viccelődni, hogy mindjárt megjelenik egy helikopter, amikor hirtelen zúgást hallottunk felülről. Nem, nem helikopter volt, viszont egy drón repült felettünk és filmezett, gazdája, a már lassan állandó útitársunkká váló riporter pedig mosolyogva integetett a távirányítóval a kezében. Hát szevasztok, elindultunk, live, élő, almost famous. Bármi jöhet, lábakat a pamlagra.

Mondtuk, hogy van egy kis tematikus fotósorozat-kattanásunk, igaz? Anna is egy ilyet hozott: Olyan utcatáblákra vadásztunk ma útközben, ami tipikus balatoni. Amikor nyáron csattogsz le papucsban a strandra, akkor általában a Part, a Strand vagy épp a Fürdő utcán viszed a gyékényed, este hazafelé pedig a Balaton, a Rév és Vízpart úton iszod meg az utolsó fröccsödet. Ma már találtunk is szuper táblákat, és a hátralévő 9 nap alatt is fotózzuk őket. (Bárcsak lenne majd egy Sajtostejfölöslángos utca valahol!)

utca1.JPG

utca2.JPG

utca3.JPG

 Most kinyújtózunk, aztán holnap folytatjuk utunkat! Felkészül: Balatonkenese - és persze mi is!

10 napos menetrend, avagy mikor merre járunk

A Balaton kerülete 200+ kilométer, de mivel nem tudunk mindig pont a part mentén menni, körülbelül 220-230 kilométer gyaloglással számolunk, kisebb kitérőkkel. Plusz kilométereket fogunk megtenni jó borokért, finom ételekért, vagy egy szép kilátásért. 

  • Február 15. - Balatonföldvár-Siófok
  • Február 16. - Siófok-Balatonkenese
  • Február 17. - Balatonkenese-Balatonfüred
  • Február 18. - Balatonfüred-Zánka
  • Február 19. - Zánka-Badacsonytomaj
  • Február 20. - Badacsonytomaj-Vonyarcvashegy
  • Február 21. - Vonyarcvashegy-Balatonberény
  • Február 22. - Balatonberény-Fonyód
  • Február 23. - Fonyód-Balatonlelle
  • Február 24. - Balatonlelle-Balatonföldvár

Tehát ha a Balaton felé jártok, ezeken a szakaszokon találkozhattok velünk! Kövessetek:)

16487288_10154890883823211_2143636293601546795_o.jpg

Körbesétálni a Balatont? Februárban?!

Ezek az első kérdések, amikkel találkoztunk az utóbbi pár napban, amellett, hogy kik vagyunk. Nos, a válasz valahol teljesen egyszerű és számunkra egyértelmű: három jó barát, aki a napok nagy részében együtt dolgozik, úgy döntött, hogy szeretne kicsit lelassulni és egy régi álmot megvalósítani.

A Balaton mindannyiunknak sokat jelent, mindegyikünknek kicsit máshogy. És mindhármunkban él a körbekerülés vágya, vagy így, vagy úgy. A gyaloglás a legnehezebb út, de egy olyan módja a körbekerülésnek, ami a leginkább meditatív és így télen számunkra pont a megfelelő tevékenység. „Amikor a vonatról pillantasz meg valamit, vagy bringával gurulsz a Balaton körül, mindig azt érzed, vissza kell majd még térni oda, amit épp elhagytál. Rengeteg ilyen képzeletbeli feljegyzésem van a helyekről, amiket meg kellene újra nézni, a legjobb panorámás padoktól a kedvenc retró üdülőimig. Számomra a gyaloglás lassúsága az egyik legfontosabb, hogy lesz időnk” – mondja Judit.

Téli szürrealitás, fakó színek, fehér ködök, sötétkékek, havas szőlőhegyek, befagyott strandlépcsők és vízibiciklik, térdig érő hóból kilógó lángos és vattacukor feliratok...és persze lobogó cserépkályhák, amiknek az oldalába letelepedhetünk, meleg levesek, finom borok, mosolygós arcok és ráérős beszélgetések. Azt gondoljuk, ezek várnak ránk. „Sokat voltam a Balatonon, de valahogy soha nem volt olyan biztos helyismeretem, hogy tudjam, melyik falu pontosan mi után következik. Most aztán lesz alkalmam végigjárni mindent a part mentén! Szeretek túrázni és nagyon érdekel, milyen lesz menetelni, hallgatni a madarakat, csöndben lenni. Igen, várom a csöndet.” – mondja Anna.

„Szeretem a Balatont télen és nyáron, a helyieket, a vendégváró arcokat, a gasztronómiát, azt, hogy évről-évre fejlődik, hogy – nekem legalábbis biztosan – nem 3 hónapból áll. Akkor érkezem meg, amikor Kenesénél először meglátom és veszek egy nagy levegőt. Megérkezés, ez érdekel, időt adni a megérkezésre. Hetente akár többször is megteszem autóval a Balaton-Budapest távot. Most végre lesz időm mindent jól megnézni és nem csak kapkodni a fejem” – mondja Dóri.

Kövessetek minket! Anna, Dóri, Judit

16403048_1912144425671152_3512947448903785558_o.png

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu