10 nap alatt gyalog a Balaton körül

A Végtelen Települések Útja / 8. nap

2017. február 22. - budavaridora

A poszt, amiből kiderül, mivel ütközik a máriafürdői ulti-bajnokság időpontja, melyek a Balaton legvégtelenebb települései, hol látott Anna vízbe zuhanó kisrepülőt, és hogy Gaudi öröksége Fonyódon él tovább. Bizony, a végén képgaléria is van!

picmonkey_collage-3_2.jpg

"Gratulálok hölgyeim, láttam Önöket az újságban" - könyökölt ki a bácsi reggel a kocsiból, amikor Balatonberényből elindultunk A Végtelen Települések Útjára. A Balaton délnyugati partján egy időhurokba kerültünk, olyanba, ahol akármennyit is mutat a lépésszámláló, sehogy nem jön el a falu vége, és ahol 2 órán át gyalogolunk Balatonmáriafürdőn a Faluházig. Mármint a település egyik végétől a másikig, 2 órát, a Faluház nagyon aranyos vezetőjével, aki házi sonkát és kolbászt zsonglőrködött össze nekünk telefonon, mire megérkeztünk. A Faluházban aztán az egykor isteni teleházas megfejtés miatt hasíthattunk az interneten, miközben házigazdánk betette a máriafürdői összejövetelek egyik kedvencét, a Balaton-playlistet. "Nyár van és semmi baj" - kúszott be a fülünkbe, a kávé pedig a testünkbe, de a napnak még nem volt vége. Búcsút vettünk Máriafürdőtől, és kicsit sajnáljuk, hogy már nem tudjuk meg, hányan lesznek végül a hétvégi ulti-bajnokságon, ami sajnos éppen ütközik a horgász egyesület gyűlésével. Igen, egyre nehezebben tudjuk elképzelni azt a bizonyos négyeshatost, ultizni viszont lehet, hogy megtanulunk.

Utána még következett a végeláthatatlan Alsó-Bélatelep, az utánozhatatlanul hosszú Bélatelep, egy naplemente, majd bekanyarodtunk Fonyódra, annak is a legfurább utcájába, ahol az út bal és jobb oldalán is voltak páros és páratlan számok - "Ez az egyetlen ilyen utca, mert a házak egyik része egy másik utcából nyílik" - tudtuk meg. Értjük, de huszoniksz kilométer után sem a házszámokkal, sem a hosszú utcákkal nem vagyunk olyan elnézőek. Még szerencse, hogy az út végén egy cserépkályha és egy pálinka várt. Ez az a nap lesz, amikor hamar elalszunk. // Dóri

img_0037.JPG

Naplemente Bélatelepnél

Két éve Balatonberénybe bicajoztunk át, akkor jártam utoljára a déli parton. Itt pihegtünk a durva nyári hőségben a strandon, amikor egy vitorlásrepülő zuhant a Balatonba. Ahol mi lábat lógattunk, pont oda, a berényi strandra húzták ki fürdőruhás férfiak és túl lelkes gyerekek a repülőt – persze a már szerencsésen kimentett utasai nélkül. A hangra emlékszem nagyon, ahogy csattant és arra a szürreális képre, ahogy a Balaton vízéből kitolnak fecskés és bermudás pasik egy repcsit.

Azért annál jobb kedvűen indultam el reggel berényi szállásunkról, mint amilyen a pilóta kedve lehetett 2015-ben, de főleg ágyban fekvésre, olvasásra, filmezésre vágytam. Aztán belejöttek a lábaim a lépegetésbe, és a ma is tapasztalt kedvesség áradattól, amiről Dóri írt már, el is tűnt a fáradtság. A kolbászt, lilahagymát, sós finomságokat is csak kívánni kellett, és pár órával később már iszonyú jót falatoztunk belőlük. Azt hiszem, így jobban megy minden, kedvességgel körülvéve.

És hogy mennyire sok helyen jártunk már a lábainknak és a sok kedvességnek köszönhetően, azt matricás gifünk is jól mutatja szerintem. // Anna

Judit már elaludt, úgyhogy mi szeretetből hagyjuk őt most pihenni. Pontosan tudjuk, hogy milyen fáradt. <3

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balatoncamino.blog.hu/api/trackback/id/tr5412283259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.