10 nappal és 209 kilométerrel később visszaértünk Balatonföldvárra, megölelgettük egymást a jeges szélben, bepattantunk a kocsiba, és hazajöttünk Budapestre. Ezzel vége a 10 napos kalandunknak, de még a naagy összefoglaló elmélkedésünk előtt, pár szó az utolsó napról.

Szitáló eső, de a frizura még tart. Ma behisztiztem, tipikusan a cél előtt 1 kilométerrel. Eleredt az eső, minden szürke volt, de ebben is inkább maradtam volna, mint hogy vége legyen. Aztán elősejlett a torony és már tudtam, hogy megérkezünk.
Van egy tényező, amiről még nem esett szó: a családtagok, barátok segítségével menedzselt support-autó, a 10. nap végére pillepalack-szennyes-cipő temetővé vált Zöld-Villám. Szóval ott állt, a földvári Mol kúton hűségesen és rendkívül mocskosan. Holnap kap egy ajándék mosást. // Dóri

Balatonszárszón végig nyitott szemmel jártam – bár ez máshol sem volt nagyon másként – , szerettem volna megtalálni a tábort, ahova jártunk gyerekkoromban. Emlékeztem, hogy a mellette lévő faházak sárgák, de azért 20 év alatt csak átfestették őket. Hát nem. Ott voltak az okkersárga házak és mellettük az én táborom focipályával a közepén, tanári házakkal a menza mellett. Futni kezdtem a tábor felé tiszta örömből, és ha meg lehetne ölelni egy faházat, megtettem volna. Minden kisebb volt ugyan, én meg nagyobbra nőttem, de örülök, hogy a 10. napunkon volt még egy ilyen szuper élményem.

Ebben a táborban volt először barátom, aki a kezem fogta és fagyizott velem, és most itt jártunk a barátaimmal, akikkel szorítottuk egymás kezét, nevettünk sokat, ügyesen körbeadtuk a súlyokat és együtt körbeléptük ezt a nagy tavat. // Anna

Már tegnap nevetgéltünk azon, hogy hú már ki van írva Szántód, ráadásul tök közel van, sőt az a nagyon közel már Földvár után van - és akkor ma reggel összeraktuk, hogy 14 km még, és TÉNYLEG körbeérünk. Az utolsó napunkra olyan szuper drámai mélyzöld és kék színek lettek a Balatonon, ami már tényleg túlzásnak tűnt, de aztán ellenpontnak megérkezett a szél és az eső is. Persze ekkorra már hősnőként meneteltünk, jöhetett volna bármi - és már csak jó dolgok jöttek. Először a Kistücsök, aztán a kalandunk során már harmadszor becsatlakozó Hugi, aki csomagtartóból előnyíló palacsintás-pezsgős fogadással készült nekünk a 7-es út mentén. Tanulságok nem lesznek ma már, csak ledobott cipők és nagy öröm: kösz lábak, hogy ilyen szépen körbehoztatok! // Judit