10 nap alatt gyalog a Balaton körül

Balaton Camino

A Balaton Caminóról

2019. július 24. - balaton.camino

A MOL Nagyon Balaton bemutatja: Balaton Camino 2019
Mekkora a Balaton kerülete? 300 000 lépés!

Idén harmadjára indul útnak a Balaton Camino. A 2017-es, zimankós februári és a 2018-as, kánikulába hajló májusi túra után idén ősszel októberben indul a Balatont megkerülő séta. A szervezők – Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna – ezúttal az őszi, szüreti időszakban fedezik fel a Balatont. Az útról minden nap posztokban, bejelentkezésekben, képekben tudósítanak majd. A napi indulási helyszínek és időpontok nyilvánosak, csatlakozni ér, annál is inkább, mert 2 hétvégét, köztük egy hosszú hétvégét is magába foglal a 10 nap.

2017 februárjában három barátnő elhatározta, hogy körbesétálja a Balatont: Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna régóta dolgoznak együtt, az újévi fogadalmak mellé akkor egy olyan projektet kerestek, amibe teljes szívből, a saját szabályaik szerint, a saját örömükre vághatnak bele. A körbesétálás Judit ötlete volt, aki régóta bolondult a „szezonon kívüli” Balatonért, a szürreális, kihalt strandokért, a jégcsapos óriáscsúszdákért és a téli színekért, amikor a Balaton egészen más arcát mutatja. Mivel a tó közös szenvedély volt, nem is volt kérdés, hogy nekiinduljanak-e, a meglepő talán csak az volt, ami ezután következett. 10 nap, 200 kilométer, 9 szállás – így állt fel a kívülről kényelmesnek tűnő, mégis hosszú távon nem kis kihívást jelentő program.

camino05_1.JPG

Az út neve Balaton Camino lett, utalva arra, hogy nemcsak fizikai, hanem lelki utazás is kezdetét veszi a tó megkerülésével. 10 nap gyaloglás sok mindent átfogalmaz az emberben, van idő egyedül lenni, van idő gondolkodni és kikapcsolni – egészen más formában, mint ahogy azt az ember egy átlagos szabadság során teszi. Ráadásul a lányok nemcsak rendesen dolgoztak a túra mellett – szabadúszóként –, hanem a kalandjaikról blogot is vezettek. Így történt, hogy az utat nem várt érdeklődés övezte: tévéstábok követték őket drónokkal, rádióinterjúk készültek, a falvak határában helyiek várták, hogy befussanak, sőt, többen – ismerősök és ismeretlenek is – csatlakoztak egy-egy szakaszra. Mindenhol akadt egy forró tea, egy kedves invitálás, egy „hajrá”, emellé csak plusz volt a befagyott Balaton egészen elképesztő téli látványa. Mivel a bicikliút jól járható, és nincsenek benne nagy emelkedők, maga a naponta kitűzött 20-25 kilométer egy átlagos ember számára is teljesíthető, igaz, 10 napon át egymás után felkelni és nekiindulni néha nem egyszerű. Erdőkben, part mentén, nádasok mellett visz az út olyan csúcspontokkal, mint az akarattyai magaspart, a szürke marhás Kerekedi-öböl vagy a fonyódi kilátás a Badacsonyra és a tanúhegyekre. A Balaton Camino 2018-ban már több mint 100 csatlakozót vonzott, a blogon, Facebook és Instagram oldalakon keresztül pedig több tízezren követték a csapat kalandjait. 

A csapat tagjai idén is felfedezik az út mentén nyitva lévő helyeket, a legjobb pihenőpadokat, a legfinomabb ebédeket, a legszebb szakaszokat, és hírt adnak a szállásokról is. Közben találkoznak és beszélgetnek helyiekkel, balatoni kötődésű vendégekkel, fotóznak, és mesélnek a blogon. A cél megmutatni, hogy a Balaton minden évszakban tökéletes úti cél a kikapcsolódásra, és hogy körbesétálni különleges élmény – akkor is, ha valaki nem egyben, hanem szakaszonként teljesíti a távot. 

 footer_bloghu.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://balatoncamino.blog.hu/api/trackback/id/tr8714978404
süti beállítások módosítása