"Innentől mi van messze?" - tette fel valaki a költői kérdést arra utalva, hogy ha egyszer körbesétálod a Balatont, valahogy minden távolság összezsugorodik. Amellett, hogy sokkal kézzelfoghatóbbá válnak a távolságok, azt is elkezded elhinni, hogy bárhová el tudsz gyalogolni. És ez baromi jó érzés. A körbeérés kicsit legyőzhetetlenné tesz, ez persze lepereg majd a mindennapokban, de a belső csillogás még egy ideig kitart majd.
Mert hogy közeleg a vége, és a hétköznapokból - főleg a pesti hétköznapokból - Siófokra beérve kaptunk is "az arcunkba". A csendes napok után megérkeztünk egy igazi nyári hétvégébe, biciklisekkel, sok emberrel, tele éttermekkel, hangzavarral. Beszéltük is, hogy hirtelen jött ez a zaj, le kellett vezetni.
Tavaly is megfogalmazódott bennünk, hogy ez kicsit olyan, mint egy edzőtábor. Dolgozol, reggelizel, kávé, indulás, aztán maga a túra, ami csodás, aztán munka, alvás, és kezdődik előről. Ma, így a kilencediken már nem is edzőtábor, inkább csak tábor érzésem volt: a reggeli gyülekező, a szendvicsek, Tóni epret kínál, hogy aludtál, fáj igen, de már jobb, köszi, na induljunk. Imádtam a táborokat, és úgy néz ki, felnőttként is megvan a varázsa. Mi lassan hazamegyünk, ki-ki amerre viszi a szíve, dolga, élete. A Balaton viszont napról napra telik majd meg élettel. A csendes Zamárdi strandon épül majd Sound meg a Strand nagyszínpada, lefotóztam nektek, mi van most a helyén. Az illusztrációt pedig nézzétek el nekem: az ujjammal rajzoltam, értéke felbecsülhetetlen! // Dóri
Robotpilótában ment ma a lábam és azt hiszem, hogy félig aludtam is járás közben. De ezek nem rossz dolgok, sőt nagyon jó kedélyű voltam ma, csak hát álmos-fáradt-izomfájós. Sok energia ez az út, lelki és fizikai, de sokat ad. Nem is tudom, mikorra fogom feldolgozni azt a sok impulzust, beszélgetés és információt, ami ért. De jó lesz az is nagyon, egy kis saját Balaton Camino after. De holnap még előttünk áll az utolsó napunk, addig pedig, nézzétek csak meg lentebb, hogy mennyi minden van már Instagramon a #balatoncamino hashtagnél. // Anna
Hőguta-közeli állapotban az ember könnyen kerül filozofikus hangulatba: ma többször felmerült a relativitáselmélet, mindenféle kontextusban, kutyasétáltatástól a Balaton Caminós időérzetig. Ahogy Ancsa mondta: "Nem azon gondolkodom, hogy mi lesz este meg mi lesz holnap, azt nézem, hogy na itt van még 20 méter a napon a következő árnyékig". Egyre többet bámulunk a vízre, mert persze vannak páran, akik csak ide vagy a túloldalra mennek haza holnap - mi meg még mindig hüledezünk, hogy hétfőn bemegyünk az irodába, pont úgy mint bármikor máskor. Persze az is jó lesz, hazaérni, szekrényből öltözni, felszállni egy metróra.
