Van az utolsó napnak egy könnyedsége, ami egyszerűen ráragad az emberre. Pedig maradtunk volna még, nehéz volt nekiindulni, és nem azt mondani, hogy tartunk egy önajándékozó, pihenő napot. A szállásunk is tökéletes volt, a víz hőmérséklete is, de közben meg mágnesként hívogat, hogy berajzoljuk azt a maradékot és teljes legyen a kör. Ismerős arcok, néhány új csatlakozó, csevegés, nevetgélés, a végén még az éneklés is előkerült, teljes volt a felszabadultság. Elő is vettem az első napos induló képet és elkezdtem böngészni. Az ott idegen arcok közül jó páran a 10. napra útitárssá váltak. Szóba is került ma, hogy az első napok óvatossága után lassan indult meg a barátkozás, az elején senki nem tudta, mit várjon a túrától, és mit magától.

És hogy belül vajon mi változott? Azt csak az idő mondja meg. Szürreális ilyenkor csak felülni a vonatra, vagy be a kocsiba búcsúzás után és visszarobogni az otthonba, mintha mi se történt volna. Pedig történt, az biztos. Hiába voltunk többen, hiába volt kevesebb csend, több beszélgetés, az út megcsinálja a magáét. Ha mást nem, annyit biztosan ad, hogy még jó pár napig, vagy akár hónapig szuperhősnek érezzük magunkat. Egy fáradt, de boldog szuperhősnek. // Dóri

Május 18. indulás:

Május 27. érkezés: köszönjük, aki kitartott, innen pusziljuk, aki nem tudott végig jönni, pacsi annak, aki csak egy napra csatlakozott és hajrá annak, aki legközelebb jönne!

Tíz nap egy harmad hónap, ami alatt akár nagy dolgok is történhetnek, de általában eltelik különösebb történések nélkül a hétköznapokkal és a hétvégékkel. És hát tíz nap alatt amúgy körbe lehet gyalogolni a Balatont, ez most már másodszor is kiderült, és én ugyanolyan, sőt még büszkébb vagyok magunkra. 230,7 km-rel több van a lábunkban, mint május 18-án reggel, és ahhoz képest nem is fáj annyira. :)

Telefonszámcserék és új Fabecook barátok így a tizedik nap termése, a tíz napé összesen pedig ennél sokkal, de sokkal több…

Kicsit olyan volt Akarattyán a kezdő és egyben végpontnál, mintha egy osztálykirándulás végén jönnének mindenkiért a szülei, mi pedig elköszönünk, integetünk, örülünk, hogy jól sikerült a túránk és mindenki épségben elindul haza. Nem hinném amúgy, hogy tanár nénik lettünk volna, inkább csak azok, akik elindultak 10 nappal ezelőtt, mentek elől, középen, hátul és bizony lemaradva is. Néha elkiáltottunk pár infót és figyeltünk, hogy mindenki meglegyen, megtöltse a bendőjét és a kulacsát, reggel pedig jókor jó helyen várjon a csapatra. Azt hiszem, hogy most már tényleg mi lettünk a Balaton Caminós lányok, nem csak magunknak, hanem másoknak is.  // Anna

17 km? Nekünk az már SEMMI! A mai nap egy igazi jutalomjáték volt: már délelőtt párásodtak a kezeinkben a fröccsös poharak, ropogtak a szezon első főtt kukoricái és mindenkit elkapott az az igazi tábori utolsó napos hangulat. Van aki lenyugodni jött, van akinek elengedni valói voltak, van aki csak egy jóóó nagy sétára vágyott: egy közös volt, hogy beleszerettünk együtt ebbe a Balaton-körbegyalogló őrületbe, bekötöttük a cipőinket aztán nekiindultunk. És ez óriási menőség, akármennyit is jöttetek velünk!