10 nap alatt gyalog a Balaton körül

Balaton Camino

3, te vagy az én párom / Zamárdi ›› Balatonlelle

2019. október 07. - schereranna

Hosszú napunk volt ma, de a vége - már aki bevállalta! - szauna volt, úgyhogy egy szavunk nem lehet. A cipőt papucsra cserélni mindig a nap egyik fénypontja, még akkor is, ha visz minket a lábunk rendesen. Ahány nap, ahány ember, annyi megélés, annyi érzés. És te, hogy vagy? Milyen napod volt?

/ A mai képeinket Chripko Lili készítette

balatoncamino_oktober7_chripkolili-3403.jpg 

"Hú de hosszú ez a déli part... és még holnap se ér véget. A mai nap egy lassított felvétel volt nekem, ami indokolatlanul korán indult és rettentő sokáig tart(ott). Judit mondta is, hogy én ma valami egészen más időben élem a napot, mint ők. És valóban, hiszen reggel 7.30-kor én már másodszor reggeliztem és minden ehhez képest volt elcsúszva, ahogy az erőm is, csak a táv nem, ami nem lett rövidebb, hanem megtartotta a maga 24 kilométerét. 

balatoncamino_oktober7_chripkolili-3439.jpg

Tavaly is épp a 3. nap volt nehéz úgy emlékszem, hát ezt a számot nem fogom a lottón megjátszani azt hiszem, mert nem hoz nekem szerencsét. A csigalassú időtől eltekintve láttam ma is persze sok-sok szépet, pihentem vízparti padon pislogva, MÁV üléses restiben szendvicsezve, Balaton Camino ébedmenü mellett kávézva a Kistücsökben, lábkinyújtva most már a lellei szálláson. Ragasztottam megint a matricáinkat, amire minden éven rájövök, hogy ez legfőképp az én kattanásom, és megtaláltam az Anna Villát is, ahova egyszer majd be is nézek, nem csak a kerítésen fotózok be." / Anna

 

balatoncamino_oktober7_chripkolili-3558.jpg

"Érzem, hogy létezem" - posztolta ma az egyik utastársunk a csoportba, és tényleg ennyi történik. Megyünk, fúj a szél, érzem, hogy vagyok. Érzem ahogy a talpam a földbe nyomódik, fogynak a kilométerek, érzem, hogy létezem. Aztán akkor is jólesően érezni a létezést, amikor végre belekanalazom a hőn áhított Kistücsök húslevesbe (ami egyből az anyukám-féle húsleves mögötti második helyet foglalja el az otthonos ízű leves listán). Már ez is elég lenne a boldogsághoz, de nem árt még pár szép gesztenyés fasor, kitüremkedő fügebokroktól roskadó kerítés. Ja, meg az északi part hegyei szemben, szépen sorban, ahogy lassan feltűnik a kanyar. Ma megígértük egy horgásznak, hogy pár nap múlva már Zánkáról integetünk. De előtte még fontos teendőnk van holnap Bogláron: kérem tegyék meg tétjeiket, idén vajon feljutunk-e végre a Gömbkilátóhoz?" / Judit

balatoncamino_oktober7_chripkolili-3418.jpg

balatoncamino_oktober7_chripkolili-3668.jpg

"Nem is tudtam, hogy ez az egyik kedvenc részem, pedig már harmadjára jövünk. Talán, mert most fordítva, így szebb a gesztenyefasor, vagy szebb a túlpart? Ki tudja, de az tény, hogy ma kezdtek el szemben megjelenni a hegyek szép sorjában - az én nagy szerelmeim, - tavaly ilyenkor ugye már a Keszthely utáni kanyartól kísértek minket. Mindegy persze honnan nézzük őket, én bármeddig tudom.

balatoncamino_oktober7_chripkolili-3509.jpg

Úton-útfélen Balaton Caminosok. Ma kicsit átvágtam a mezőnyön, vitt a lábam, közben sokakkal váltottam pár szót.  Már ismerős arcok mellett mentünk el Lilivel, a mai fotósunkkal, és azon nevettünk, hogy mindenki velünk van. Ahol két nagy zsák le van dobva, asztalok, padok, székek mellé, ott biztosan a "csapatból" van valaki, nem is kell kérdezni, csak biccentünk.

balatoncamino_oktober7_chripkolili-3471.jpg

Motivációkról, vízhólyagokról, származásról, otthon maradottakról szólnak a diskurzusok, meg szingliségről, keresésről, például arról, miért van sokkal kevesebb férfi a csapatban, mint nő (tényleg, hol vagytok? ). Aztán a beszélgetés folytatódott a szaunában is, mert Lellén a BL Yacht Clubban naplementét nézve lazítottuk ki a 24 kilométert - ez volt az egyik leghosszabb napunk.

Azt gondolom, hogy itt mindenki hős, aki bevállalja a több napot, pláne a 10-et. Ma az kezdett érdekelni, kit miért hozott ide a lába. Van, akit a teljesítmény, van, aki társaságban akart bandukolni, és nem volt kivel, van, aki a saját nyugalmát keresi, és van, aki a túlzott nyugalomból jött el. Van, aki a Balaton miatt jött, olyan is, aki az új impulzusok miatt, hogy legyen mivel hazamenni az otthoniakhoz és tovább csinálni a hétköznapokat. Van, akinek meg sem kottyan, és van, akinek minden lépés küzdés, mégis továbbmegy - innen üzenem, hatalmasak vagytok!

És Te, miért jöttél/jönnél?" / Dóri

balatoncamino_oktober7_chripkolili-3415.jpg

 

 

footer_2019.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balatoncamino.blog.hu/api/trackback/id/tr2515208352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása