Egyik hihetetlen élményből csúszunk a másikba, és néha nem jutunk szóhoz, annyi kedves érdeklődést, meglepetést, támogatást kapunk a sétánkhoz. Például egy tortát a mai útvonalunkkal? IGEN.

A Tihany-Aszófő rész az egyik kedvencem, úgyhogy izgatottan vártam. Most értem el arra a pontra, hogy menni-menni, valahogy a megállások után nehezebb továbbindulni, a folyamatosság viszont nagyon jól tud esni. A nap fénypontja egyértelműen a negatívban kivágott Balatonos keksz-csokitorta volt, amit apuék hoztak Győrből. Tényleg sokadszorra meghat az a lelkesedés, amit a túra kivált az emberekből, tök jó, hogy másoknak is ad ez valamit. // Dóri

Ma nem volt túl stabil a kedvesség-indexem, pedig lendülettel és már fájó térdekkel indultam Füreden reggelizni az új kispajtásainkkal. Itt kaptunk Balcsi tortát is, ami számomra már zavarbaejtő kedvesség: olyan, amikor nagyon igyekszem mutatni, hogy mennyire örülök, mert tényleg így van, csak az arcom néha nem mozdítja meg a megfelelő izmokat, főleg nem 70 km után.

Füredről Tihany felé napsütés, csacsogás és jégbe fagyott róka. Majd a kedvességi-indexem mélyrepülést vett, és már nem ment a mosoly és a móka. Fáradt voltam. Judit bíztatott, hogy holnap meglesz a 100 km, de az holnap lesz, nem ma. Előre mentem, aztán lemaradtam, próbáltam felvenni a fonalat népes csapatunk egy-egy beszélgetésében, de a talpaim sem gördültek, szálkás deszkák lettek.

Akali határában elfeküdtem, Judit meg mellém. Futottak a felhők, jó volt.

Azt hiszem, a mai nap tanulsága, hogy a „Fáradt vagyok.” és a „Az nagyon messze van.” mondatokat ezentúl már nem használhatom felelőtlenül. // Anna

Rengeteg mindent érzek most. Sokat érzek a vádlimban, a combhajlító izmaimban és a talpamon is, de még több minden történik belül. Kifele kicsit nyöszörgök napközben, de befele imádom azt a sok mindent, amivel hozzátesztek a túránkhoz: Krisztát, aki ma elköszönt, de előtte reggel még letette elénk a túratérképünk sokkal tökéletesebb változatát <3, a Balaton-tortát, amitől elakadt a lélegzetünk, a kis baráti és családi csapatot, aki ma velünk tartott (igen, itt a Dóriapukájára, a győri különítményre és a kvantumelmélet szakkörre gondolok!), és azt a pillanatot amikor fekszünk a fűben és csak zsibbad a talpunk. Aztán azt képzeljétek el, hogy bandukoltok Zánka határában, és az út mellőli kocsiból előlép egy úriember, hogy "Jó napot lányok, maguk a Balaton Camino?" És Zánka alpolgármestere bedobja a táskáinkat a kocsijába, hogy annyival is könnyebb legyen a lefele út, majd a szállásunknál még a társaság minden tagjának a kezébe nyom egy-egy üveg Lídia olaszrizlinget és megy tovább. 

És az a nagyon érdekes, hogy miközben sokat beszélgetünk, mert mindig van körülöttünk valaki, vagy egymással fejtjük meg épp a történéseket, még mindig marad idő a magunkban morfondírozásra. Bennem most épp egy csomó hála van, na nem olyan közhelyes, hanem olyan igazi, fényes, szívet melengető. // Judit

 Nézegessetek képeket a galériára kattintva, mi meg eldőlünk a mesés, meleg, puha hívogató Fészkünkben, aztán holnap irány Badacsony!