Elég sokat gyalogoltunk eddig a kanyarig, ahol ma Keszthely felől újra a déli partra kerültünk. Mondhatnánk, hogy hipp-hopp, de nem lenne igaz: egy hete vagyunk úton, és ma is leléptük a magunkét.

Az elmúlt napokban sokat beszélgettünk arról, hogyan érnek körbe az ismeretségek, így amikor a keszthelyi kikötőbe – ahol Bezerics Dani pontyot füstölt nekünk a parton – belépett egyik Annával közös volt lakótársunk, már meg sem lepődtünk. Vajas buci, pillanatig fokhagymában megforgatott spenót, órákig füstölődő hal – Dani ilyen szavakat használt a figyelemfelkeltéshez, mi pedig végre ettünk balatoni halat, a Balaton mellett ülve. És még az sem vette el a kedvünket, hogy a napok óta belengetett eső szépen lassan elkezdett cseperegni. Reméljük, ezzel kapcsolatban ennyiben maradtunk. // Dóri

Az van, hogy folyton enni tudnék. Nem kicsit és nem is lányos dolgokat, hanem kolbászt, lilahagymát, forró leveseket, sok kenyeret, sós nagy húsokat. Az El Caminót megjárt fiú, akivel ma összefutottunk, azt mondta, hogy ő is úgy volt vele, hogy az igazából mindegy, hogy hol alszol, mert csak azon jár az eszed, hogy hol eszel. Eddig se volt gond az étvágyammal, de most már, ha leülünk enni, nemcsak az övem kapcsolom ki, hanem a nadrágot is kigombolom előre.

Itt van helyem, és nem kell úgy lavírozni, mint egy nagyvárosban. Amikor eleredt az eső, beültünk Keszthelyen melegedni, a bent lévő 3 fős kocsmaközönség egy metál fesztivál zajának tűnt, a táskámmal is felakadtam az ajtóban, mint aki nem érzi a saját kontúrjait. Most elég nehéz elképzelnem, hogy nemsokára a 4-6 villamoson állok majd újra a tömegben. // Anna

Az eddigi leghosszabb legrövidebb út idáig a Balatonberénybe vezető kis pár kilométeres kanyar lehetett: végtelennek tűnt, és kissé kipukkadt a végére bizakodásom sebezhetetlennek hitt léghajója. Behisztiztem. Pedig ma megint olyan mókás és kedves dolgok történtek velünk, amiket mások hosszú forgatókönyvírás során izzadnak csak össze: Andrea egy ő-rü-le-te-sen menő Balaton kirakós játékkal és más meghatóan csodás kincsekkel lepett meg bennünket Keszthelyen, amihez meleg teát és házi aszalt szilvát is hozott, Balatonberényben meg egy igazi El Caminós fiú toppant elénk a sötétben. És ekkor már régesrég túl voltunk a Dani-féle pulled pontyon! 

Én most megyek és megkérem az Annát, hogy tartson motivációs beszédet a kislábujjaimnak, nektek meg itt hagyom a kedvenc Balaton Hotelem hátulját. Ha nyerünk a lottón, rendberakjuk, úgyhogy szurkoljatok! // Judit